Hamnet

"Amit az Úr adott, el is veheti, bármikor. Kegyetlenség és pusztulás vesz körül, ott lapul a sarkokban, a ládákban, az ajtók mögött, és bármelyik pillanatban rád vetheti magát, mint egy tolvaj vagy rabló. A lényeg, hogy soha ne lanyhuljon a figyelmed. Soha ne hidd, hogy biztonságban vagy."
Azokat a regényeket szeretem, amelyeknek van valóságalapja, amit el tudok képzelni. Ezekbe tudom igazán beleélni magam. Ha pedig egy-egy eseménnyel, híres személlyel kapcsolatban extra információt is kapok, még nagyobb érdeklődéssel olvasom.
Így kezdtem hozzá a Hamnet olvasásához, de nem ezt kaptam.
Csordultig van a szívem szomorúsággal, félelemmel, együttérzéssel, döbbenettel. Amikor egyszerre szívszorító, fájdalmas, nyomasztó és szeretettel teli érzések kavarognak egy könyv elolvasása után, amikor becsukom, és aztán magamhoz ölelem a kötetet, és csak az olvasottakon jár az agyam, amikor kell idő, hogy feldolgozzam... na, azok a nekem való regények.
Egy csodálatosan megírt történet egy nőről, aki képtelen túllépni gyermeke halálán, az odáig vezető útról, és az azt követő szenvedésről. Nem fontos Shakespeare személye, még Hamneté sem annyira. Agnes az, akit misztikummal körülövezve ismerünk meg, akivel szinte együtt lélegzünk, rettegünk, akit az irodalomtörténészek Anne Hathaway néven említenek. Nem számít a név. Megszerettem Ágnest, megszerettem az írónőt is, aki elvarázsolt. Annyira gördülékeny, olvasmányos, letehetetlen volt. De nem megyek át közhelyekbe.
Ahányszor belegondolok a 16. századi körülményekbe, annyiszor megbizonyosodok arról, hogy milyen jó, hogy én nem éltem akkor. A korabeli London ugyancsak elrettent. Élmény volt úgy olvasni, hogy jártam Shakespeare szülőházánál, sétáltam a Henley Streeten, Stratford-upon-Avon utcáin, ahogyan Londonban a Globe-ban is. Így, ezeknek az élményeknek a birtokában még különlegesebb volt az olvasás.
🔞 Azoknak a felnőtt olvasóknak ajánlom, akik épülnek abból, ha egy kicsit szenvednek olvasás közben, ha megtapossák a lelküket, ha elszorul a szívük.
https://www.instagram.com/magyarora.olvassvelem/

Már akkor éreztem, hogy csodálatos dolgokra számíthatok Maggie O’Farreltől, amikor 2021 decemberében elolvastam az Ahol a Hóangyalok laknak című mesekönyvét. Mindenképpen szerettem volna megismerkedni a felnőtteknek szóló műveivel, és úgy érzem, nem is választhattam volna jobbat a Hamnetnél.
Szívszorító, gyönyörűen megírt és lassan hömpölygő történet. Teljesen elájultam az írónő stílusától, nekem nagyon sokat adott az élvezeti értékéhez a szöveg líraisága – elvégre hogy máshogy lehetne élvezni egy egész fejezetet, ami a bolhákról szól? A leírások is gyönyörűek, erős atmoszférát teremtenek, különösen a misztikus hangulatú erdő ábrázolása fogott meg.
Természetesen a borító mellett a fő vonzerőt Shakespeare és a Hamlet-vonatkozás jelentette, és teljesen elégedett vagyok a kivitelezéssel. Engem egyáltalán nem zavart, hogy Shakespeare neve egyszer sem hangzik el; pár hónapja olvastam egy Drakulás könyvet ugyanezzel a megoldással, és ott is láttam benne a logikát és a mélyebb értelmet. Így még inkább átjön, hogy avoni bárd ide, Hamnet oda, a főszereplő Agnes, a feleség és anya, akinek az életét általában egy-két mondattal elintézik. Nagyon tetszett ez a nőközpontú történet, Agnes sorsa amúgy is annyira izgalmas a vad, zabolátlan és szabadságszerető oldalának és a finoman beleszőtt boszorkányos szálnak köszönhetően.
Belesajdult a szívem, amikor arról olvastam, hogyan távolodott el egymástól ez a két, egymást nagyon szerető ember a körülmények, az eltérő ambíciók, a távolság és a sors csapásainak hatására, és mennyire elveszítették az egymáshoz vezető utat, amikor mindketten a maguk módján, külön küzdöttek a közös gyászukkal. Ezért is olyan fájdalmasan gyönyörű a vége a Hamlet előadással, mert úgy éreztem, akkor végre ismét kapcsolódni tudtak és megértették a másikat.
Az év eddigi egyik legjobb olvasmányélménye volt, ezek után mindent szeretnék elolvasni, amihet Maggie O’Farrelnek köze van. És természetesen egy Hamlet-újraolvasáshoz is meghozta a kedvem.