A történet A Panama folyó megépítéséről szól ami lényegében itt háttérbe szórul valamennyire.Számos embertörténeteket ismerünk meg azálltal,hogy munkalehetőségként a folyón kell dolgozni,hogy kialakulhasson az áthaladás.
A történet lassan bontakozik ki, több szemszögből az egyes emberek történetein keresztül ismerjük meg a helyet, a körülményeket és ennek a hihetetlen vállalkozásnak a hatását az emberekre.
Gyász, elfogadás, betegség, szeretet lengte be az oldalakat. Szívmelengető volt a legtöbb végkifejlet.Mivel több tízezer ember volt részese akkor ennek az építkezésnek, valószínűleg ezer meg egy érdekes és izgalmas egyedi történettel találkozhatnánk.

Néha nem kell hangosnak lenni ahhoz, hogy egy történet elérjen hozzád. Cristina Henríquez regénye nem harsog, de pontosan ettől lesz igazán különleges.
A Panama-csatorna építése csak a keret, a díszlet, a valódi tartalom a karakterek történeteiben rejlik.
Ada, Omar és sok más szereplő életén keresztül látunk bele egy régmúlt korszak mindennapjaiba – és abba, milyen érzés volt a világ peremére sodródva újrakezdeni. Betegség, gyász, újrakezdés, bátorság, mindez ott van a sorok között, és ahogy haladunk előre, egyre közelebb engedjük őket magunkhoz.
Számomra a könyv egy komótos, de annál mélyebb zongorajáték volt – nem kapkodva, hanem figyelve, megérkezve.
Ha egy lassabb folyású, karaktervezérelt történelmi fikciót keresel, amiben a történelem csak a háttér, de az emberi sorsok adják a lényeget – ez a te könyved lesz.