Adott egy tündérekkel, vámpírokkal és istenekkel teli dark fantasy, amiről elég nehéz lenne spoiler nélkül beszélni, szóval a mélységeibe nem is mennék bele, de azért kapargassuk kicsit felületesen, hogy mi is rejlik ebben a majdnem 700 oldalas csodában.
Kezdem azzal, hogy gyönyörű kiadás, egészen magával ragadó volt számomra az első perctől kezdve a borító, illetve a fanartok, amik szerepelnek benne, és bár kicsit szoktam tartani a vaskosabb kötetektől, szerencsére nem csalódtam. Nem éreztem túlírtnak vagy elnyújtottnak, számomra tökéletes volt a történetvezetés, az írói stílus nagyon tetszett, és imádtam a cselekményét.
Astraea a zsarnok király által vezetett és uralma alatt tartott Solanis birodalmában elzárva él, a hamis biztonság illúziójában, amíg meg nem érkezik hozzá Nyte. Hol egyfajta belső hangként, hogy pedig egy csak Astraea számára látható kivetülésként jelenik meg, de célja minden esetben egyértelmű, segíteni a lányt.
Astraea egy idő után döntésre jut, megszökik szeretője karjaiból, és egy olyan útra kel, amely titkokkal, veszéllyel, és veszteségekkel van kikövezve.
Át kell vegye legjobb barátnője helyét a Kiválasztottak játékában, ahol a győztes jutalma a védelem, hallhatatlanság és egy hely a királyi őrség tagjai közt.
A játékok során végig ott van Nyte egyrészt segítségként, másrészt viszont egy bosszantó, megfejthetetlen kivetülésként.
A történet az összefonódó sorsokat, a halálon átívelő szerelmet, a mély vonzalmat, valamint a reménytelenséget és a reményt bemutató érzelmi hullámvasút, ahol az olvasó és a női főszereplő együtt ismerik meg ennek a magával ragadó világnak a belső lényegét, és együtt jönnek rá, hogy senki nem az, aminek első pillanatra látszik.
Nekem nagyon tetszett a férfi és női szereplő közti dinamika, ahogy az egymás szöges ellentétei vonzották egymást, a sötétség és a fény, melyek vagy kiegészítik, vagy végül teljesen elnyelik egymást.
A függővég nyilván idegőrlő, nagyon várom a következő részt.