A Sárkányok tánca idősíkját tekintve párhuzamosan indul az előző kötettel, de végre visszahozza a történetbe a közönségkedvenceket, Tyriont, Jont és Daeneryst, miközben a könyv második felében a szálak újra összeérnek és a cselekmény eléri a jelent. Ez a monumentális regény a vezetés és a hatalomgyakorlás kíméletlenségéről szól. Azt láthatjuk, hogy mi történik a hősökkel azután, hogy megszerezték a hatalmat. Jon a falon próbálja egyben tartani az őrséget, Daenerys Meereen királynőjeként küzd a politikai csatamezőn, Tyrion pedig menekültként, morális mélyponton bolyong a keleti kontinensen.
A könyv hangulata végtelenül komor, a világ a szakadék szélére sodródott. Bár a kötet néhol hajlamos nyújtottá válni a rengeteg utazás és a kibontakozó mellékszálak miatt, a politikai intrikák, a váratlan szövetségek és az új trónkövetelők felbukkanása folyamatosan fenntartják a feszültséget.

A Varjak lakomája a sorozat legvitatottabb, legmegosztóbb kötete, ami egy teljesen új megközelítést hoz a korábbi pörgős, sokkoló részek után. Miután a Kardok viharában letarolták a fél világot (és kicsit engem is), ez a könyv a pusztítás utáni csendet és a romokon való osztozkodást mutatja be. Ahogy a cím is utal rá, a háború varjai gyűlnek össze a hullahegyek felett.
Martin földrajzilag és karakterek szerint kettévágja a történetet, ebben a részben, ami a közönségkedvencek kimaradásával járt. Emiatt sok olvasó csalódott és őszintén én sem örültem neki. A tempó sokkal lassabb, kevesebb a látványos akció, azonban egy mély, hangulatos és sötét lélektani részt kapunk. Szerintem az a cél, hogy megértsük, hogy a háborút megnyerni vagy túlélni csak az első lépés volt, a neheze a béke megtartása.