Ez az a fajta történet, ami lassan indul, de közben egyre mélyebbre húz. Több idősíkon fut, és ahogy szépen összeáll a kép, egyre jobban érzed, hogy itt valami nagyon nincs rendben… és valami nagyon fáj. Dühítő volt, hogy mindenki tudta, milyen körülmények között élnek a Morgate Házban a kislányok, éheznek, elhanyagolják őket, mégsem tett senki semmit. Amikor pedig bekövetkeztek az eltűnések, szinte csak megrántották a vállukat és lezárták az ügyet…
Ami engem igazán megfogott, az az egész történet mögött húzódó feszültség és szomorúság. Az, ahogyan a múlt titkai hatással vannak a jelenre, és hogy mennyire nehéz néha szembenézni azzal, ami régen történt. Nem egy könnyed olvasmány, de pont ezért ennyire erős.
Nagyon szeretem, amikor egy könyv nem csak mesél, hanem éreztet is, itt konkrétan voltak részek, amiknél meg kellett állnom egy kicsit, mert egyszerűen túl sok volt egyszerre.
Arra, hogy ki volt a gyilkos, aránylag hamar rá lehet jönni, viszont olyan hangulatot áraszt a könyv, hogy még akkor is reménykedsz mikor teljesen nyilvánvaló hogyan végződik.
Nekem idei év egyik kedvence lett ez a regény.

Nem rég olvastam a Bába titka c könyvet az írónőtől, ami tetszett, de azért maradt bennem egy kis hiányérzet. Nagyjából erre számítottam ennél a könyvnél is, ez viszont abszolút felülmúlta a várakozásaimat.
A szokásos “recept” itt is nagyon jól működik: több idősíkon játszódó történet, erős női karakterek, valós történelmi események szolgálnak alapul és egy kis nyomozás. Itt is igaz volt, hogy mindegyik történetszál nagyon izgalmas volt. A krimi vonaltól a Bába titka után nem vártam nagy meglepetést, illetve azért mert ez a könyv sem egy krimi igazából, viszont itt most nagyon meg tudott lepni az írónő a fordulatokkal.
A történelmi szàl is nagyon tetszett. A második világháború alatt a Bletchley parkban dolgozó kódfejtők és motoros küldöncök munkájáról, akkori körülményeikről is nagyon érdekes volt olvasni.
Mindent összevetve nekem ez a könyv 5 csillagos olvasásélmény volt. 🩷