Olyan fantasyre vágysz, ahol nem a szerelemé a főszerep? Ahol morálisan megkérdőjelezhető karakterek szerepelnek, hiszen a Pokolban játszódik? Ahol egy szedett-vedett banda próbál kijutni a világ legfájdalmasabb helyéről? Ahol senki sem bízhat meg a másikban, mégis egymásra vannak utalva? Akkor Luca Tarenzi története jó választás lehet számodra. Luca Tarenzi fogta Dante Isteni színjátékának szereplőit és helyszíneit, és kreált belőle egy ütős fantasyt. Nem mondom, hogy halálra fogod izgulni magad a történeten, de azért vannak benne izgalmak. Maga az egész történet úgy egészében lenyűgöző, vannak benne szuper gondolatok a bűnhődésről, a reményről egy olyan helyen, mint a Pokol. A történet középpontjában a híres római költő, Vergilius áll, aki összefogott Pier delle Vignével, hogy kijutnak a Pokolból. A Pokol a már jól ismert dantei Pokol, ami kilenc körből áll. A történet az Isteni színjáték után játszódik, mivel többször említésre kerül, hogy Vergilius egyszer már kijutott az emberrel. A főszereplők mind elkárhozott lelkek, akik valamilyen bűn elkövetése miatt kerültek a Pokolba, így pozitív hőse nincs is nagyon a történetnek. Talán egyedül Vergilius, aki azért került a Limbóba (első kör), mert Dante idejében azok kerültek ide, akik hitetlenek voltak, vagy nem voltak megkeresztelve. Nekem nagyon tetszett ez a sötét világ, jók voltak a karakterek is, de kedvencet nem tudnék közülük választani. Ha mégis kellene, akkor talán Vergilius és Bertran de Born voltak a legjobban kedvelhető karakterek. Valamiért engem teljesen beszippantott ez a világ, és alig várom, hogy folytathassam A Bűnbánat Hegyével. :) ♥
A Mélység
Luca Tarenzi
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Mónika Gulyás
augusztus 31.
Befejeztem egy könyvet
A Mélység
Luca Tarenzi
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést