„Mert az elvándorlás és az újra letelepedés ezt teszi velünk; amikor elhagyjuk otthonunkat az ismeretlen partokért, nem tudjuk egyszerűen ott folytatni, ahol abbahagytuk; egy részünk legbelül meghal, és egy másik rész tud újrakezdeni mindent.”
Tudom, hogy Az eltűnt fák szigete óriási siker volt, én mégis nagyon sokáig halogattam az elolvasását. Az az igazság, hogy nem igazán tudok kapcsolódni a növényekhez, sosem volt fontos számomra a kertészkedés vagy a fák/bokrok/virágok gondozása. Szóval kicsit úgy éreztem, nekem ez biztosan nem fog annyira tetszeni.
Nem is tévedhettem volna nagyobbat! Csodálatos könyv volt ez, az évem egyik legjobb olvasmánya. Különösen tetszett az írásmód, a Shafak által használt szimbólumok és metaforák, amik egyáltalán nem vitték el a történetet egy érthetetlen irányba, teljes mértékben hozzá tudtak adni az olvasásélményhez.
Nehéz megfogalmazni, hogy miről szól pontosan ez a történet, mert annyira sok fontos témát érint: megjelennek benne az örökölt traumák, háborús traumák problematikája, a hovatartozás kérdése, a családi kapcsolatok komplexsége, történelem, politika, szerelem… szóval rengeteg olyan topik, amit lehet gyönyörűen érinteni, és amikről fontos is beszélni.
Lehet, hogy az én szegénységi bizonyítványom az, hogy ettől jóval kevesebbet tudtam Ciprus múltbéli és jelenlegi helyzetéről, most úgy érzem, nagyon sok értékes és érdekes információval gazdagodtam ezzel kapcsolatban is. De senki ne értsen félre: ez a kötet nem történelmi tények sorozata. Elif Shafak úgy építi be nemzetek konfliktusait a regénybe, hogy egy percig nem unalmas, amit olvasunk, hiszen személyes történeteken keresztül kapunk egyre több tudást a világ egy részéről.
Alig várom, hogy többet és többet olvassak még a szerzőtől, jöhet a 10 perc 38 másodperc következőként.

Elif Shafak könyveivel már nagyon régóta szemeztem, valahogy eddig mégsem jutottam el oda, hogy sorra kerítsem valamelyik regényét, így Az eltűnt fák szigete című regénye az első olvasmányom a szerzőtől. Elif Shafak Az eltűnt fák szigete című regénye lírai hangon, mégis mélyen emberi módon mesél. Annyi minden van ebben a történetben, nagyon nehéz szavakba önteni az érzéseimet.
Az eltűnt fák szigete című kötet egy csodálatos történet a szerelemről, veszteségről, fájdalomról és arról, hogy mennyire nehéz újrakezdeni valahol máshol, távol a gyökereinktől. Egy történet a nem is olyan távoli múltból, ahol Cipruson a görög és török megosztottság és a háborús helyzet miatt ezrek tűntek el nyomtalanul és haltak meg az utcákon. Egy történet két fiatalról, akik bár származásuk tekintetében ellentétes oldalon álltak, mégis egymásba szerettek, ez pedig megpecsételte a sorsukat. Egy történet arról, hogy hiába hagyjuk magunk mögött a múltat, hiába akarjuk, hogy az utánunk következő generáció teljesen új lapot kezdjen, a fájdalmat nem tudjuk egyik pillanatról a másikra levetkőzni. Ahhoz, hogy legyen jövője az embernek, szembe kell nézni a múltjával. A nehézségeket nem lehet és nem szabad elfelejteni, beszélni kell róla, hogy a traumákat a következő generáció már ne cipelje magával.
Az eltűnt fák szigete egy igazán gyönyörű nyelvezetű, fájdalmas történet, mely mégis tele van rengeteg szépséggel. A történet egy hosszabb időtávot ölel át. A jelenben megismerhetjük Ada alakját, aki egy nap teljesen megmagyarázhatatlan módon üvölteni kezd az osztályban. Egyszer csak, minden előzmény nélkül feltör belőle a fájdalom. Megijed és szégyenkezik utána, az olvasó pedig nem érti, hogy mi történhetett vele. Azonban ahogy haladunk előre az olvasásban, egyre világosabbá válik előttünk, hogy hiába született Londonban, szülei múltja rá is hatással van. A családjának múltját és szülei kapcsolatát egy igazán különleges perspektívából ismerhetjük meg, ugyanis egy fügefa meséli el nekünk. A sorokat áthatja a természet szeretete, annak fontossága és szerepe az ember életében. A fügefa csodálatos elbeszélő, imádtam olvasni ezeket a részeket. Teljesen elvarázsolt és őszintén rabul ejtett. Ez a regény óriási hatással volt rám, többször pityeregtem olvasás közben. Nem akarok hazudni, eddig nem ismertem annyira Ciprus történelmét, de nagyon mély nyomokat hagyott bennem, azóta több dolognak is utána olvastam. Nagyon ijesztő belegondolni, hogy ezek az események nem is olyan régen történtek, alig 50 év telt el azóta. Elif Shafak láthatóan rengeteg munkát ölt ebbe a kötetbe, érződik, hogy alapos kutatómunkát végzett. A könyvben szereplő eseményeknek abszolút van valóságalapja.
Bár még csak május van, biztos vagyok benne, hogy az idei évem egyik legmeghatározóbb olvasmánya.