Rögtön az első fejezetben fejest ugrunk a sztori közepébe, és többször volt olyan érzésem, mintha nem is egy sorozat nyitókötetét olvasnám. Ahogy fejezetről fejezetre elkezdett összeállni a kép, úgy estem bele én is egyre jobban a történetbe. A főszereplők kifejezetten szerethetőek, a kémia abszolút működik, és az író szépen, nagyon szépen el is húzza köztük az igazi fellángolást egészen a könyv második feléig. Szerintem mmindkét főszereplő egy szép karakterfejlődésen ment át. Már ez is bőven izgalmas volt… de aztán jött az utolsó 100 oldal. Ott már konkrétan kapkodtam a fejem. Egyik pillanatban még Elarával üvöltöttem, amiért pont az ellenkezőjét csinálja, mint amit egy oldallal korábban tanácsoltak neki, a következőben meg ott ültem, mint Sheldon Cooper az ikonikus mémben: „aha, szóval ezért!” 😄 Összességében nekem nagyon jó élmény volt ez a könyv, bárkinek tudnám ajánlani, aki szereti a romantasy könyveket, és egyetlen dolgot bánok csak, hogy ilyen sokáig porosodott olvasatlanul a polcomon. "Mert lehet, hogy egy szörnyeteg vagyok, Elara, de teérted szentté akarok válni."
Heavenly Bodies - Égi Testek
Éldekorált
Imani Erriu
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Mekli Kata
június 5.
Kívánságlistára tett egy könyvet
Fallen Stars - Bukott Csillagok
Éldekorált
Imani Erriu
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést