Őszintén szólva, a történelmi regények nem tartoznak legolvasottabb zsánereim közé, de a fülszöveg alapján érdekesnek tűnt. Nem fogom azt mondani, hogy jövőben sokkal többet fogok ebben a műfajban olvasni, mert mások sokkal közelebb állnak hozzám, de A tűz ítélőszékét abszolút pozitív csalódással zártam, aminek rettentően örülök és még magam is meglepődtem kicsit. ❤
Először is megjegyezném azt, hogy az írónő gyönyörűen ír, könnyedén elképzeltem a tájakat, az épületeket és a karaktereket magam körül. Ennek ellenére, be kell valljam, hogy az elején eléggé kétségbeestem. Úgy véltem, hogy ez nem az én történetem lesz, mert lassabban bontakozott ki a történet, miközben a sok szereplő összezavart – ráadásul miért akarnék én szabadidőmben vallásháborúról, katolikus-hugenotta konfliktusról olvasni –, így nem is igazán rántott be. Aztán ez megváltozott, már nem „toporogtam” egy helyben. Megszerettem a karaktereket, a történetet és annak rejtett üzenetét. Emellett pozitívumként hatott, hogy megismertem a szerző stílusát és nagyon megtetszett. S végül boldogan zártam be a kötetet… szóval igen, hosszú utunk volt együtt, de örülök, hogy nem adtam fel a kezdetekkor.
Bár a könyv terjedelme elég nagy (552 oldal), a rövid fejezeteknek köszönhetően úgy éreztem, hogy sokkal lendületesebben haladok. Tetszett, hogy több szálon futott a történet, nemcsak a konfliktusok voltak terítéken, hanem a múltbéli titkok is utolérték a szereplőket, ezáltal pedig sokkal összetettebb és izgalmasabb lett a regény. Azt is szerettem benne, hogy több nézőpontból ismerhettem meg az egészet, de a kedvencem mindenesetre Minou és Piet szála volt. (Igen, a romantika a mindenem, imádtam őket együtt.)
Minou karakterét azért kedveltem, mert erős és bátor volt, miközben kedvességét mindenki felé kimutatta, aki megérdemelte. Piet személye pedig a titokzatossága miatt lopta be magát a szívembe. A „mellékszereplők” között is volt több kedvencem, többek között az öcsike és a nagynéni. Néhány szereplőért pedig igazán fájt a szívem… igazán kegyetlen időket éltek akkor.
Mindent összevetve, bár nem lett a kedvenc könyvem és a zsáner sem került be a kedvenceim közé, magát a regényt szerettem és egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam, a kezdeti nehézségek ellenére sem. Pozitív érzésekkel zártam be a kötetet, ezért szerintem még fogok olvasni a szerzőtől, néha jó kimozdulni a biztonságos komfortzónámból.
Ajánlom mindazoknak, akik szeretik a történelmi regényeket és szeretnének egy izgalmakkal teli, gyönyörűen megírt történetet olvasni! ❤

Ahogy idősödöm, egyre inkább veszem észre azt, hogy nagy érdeklődéssel veszem kézbe a második világháborúról szóló könyveket. Éppen ezért gyorsan lecsaptam a Beszüremlő fény című könyvre, ami Stefania Podgórska igaz történetét dolgozza fel. A könyvben végigkövethetjük Stefania életét 1936-tól 1944-ig, átélhetjük vele a 2. világháború borzalmait, és mindezt annyira valósághűen tudta ábrázolni az írónő, mintha csak mi is ott lettünk volna vele.
Folyamatosan együtt izgulhattunk a szereplőkkel, a feszültséget fantasztikusan építgette az írónő, ami végül többször is kicsúcsosodott, amikor lélegzet-visszafojtva, de mégis faltam az oldalakat, mert egyszerűen tudnom kellett mi történik legközelebb.
Ezzel a történettel elég lassan haladtam, mert sokszor nagyon megterhelő volt olvasni, tudván, hogy ezek a borzalmas jelenetek, amiket az írónő elénk tárt, valóban megtörténtek.
Nagyon tetszettek a regény végén a képek, illetve az írónő üzenetének is nagyon örültem, szerintem fantasztikus lezárása volt ennek a nehéz történetnek és úgy érzem szüksége is van az olvasóknak erre a befejezésre. Stefania története ékes példája annak, hogy a legrosszabb időkben is érdemes kedvesnek lenni, és mindig van remény, bármilyen kilátástalannak is tűnik a jövő.